“Advent Barabásban 2022”

Az “Advent Barabásban 2022” program keretében, 2022. november 26-án elkészült Barabás Község idei adventi koszorúja. Az alapanyagként szolgáló fa egy része lesz a település karácsonyfája, a többi részéből fenyőborítás alá került a koszorúalap, ezután felkerültek a díszek és végül készült egy szép nagy manó is. Köszönjük Daróczi Gábor fenyőfa felajánlását és a résztvevők munkáját! Az adventi koszorún minden évben változik valami, de a mérete adott, így az átmérője 2022-ben is meghaladta az 5 métert, kerülete több mint 17 méter.
.
2022. november 27-én került meggyújtásra az I. gyertya! Az első gyertyát Daróczi Gábor, Barabás Község Polgármestere gyújtotta meg. A gyertyagyújtás után Tóth Vivien és ifj. Daróczi Gábor szavalatát, valamint a Barabási Református Egyházközség énekkarának szolgálatát hallhattuk.
.
2022. december 4-én került meggyújtásra a II. gyertya! A második gyertyát a Mikulás gyújtotta meg. A Mikulásra várva az óvodások műsorát, majd a Barabási Református Egyházközség énekkarának szolgálatát hallhattuk. Kiss Virág Zorka, Nagy Bíborka, Pál Eszter és Tóth Vivien verssel köszöntötte a Mikulást. A gyertyagyújtás után a Mikulás és segédei átadták a településen élő gyermekeknek hozott csomagokat és egy-egy virgács is kiosztásra került a jelenlévők között.
.
2022. december 11-én került meggyújtásra a III. gyertya! A harmadik gyertyát Pálné Kocsis Zsuzsanna református lelkipásztor gyújtotta meg, aki meg is áldotta a három égő gyertyát. A műsor keretében hallhattuk a Barabási Református Egyházközség énekkarának szolgálatát, valamint Lázár Piroska és Kósa Róbert előadását. Verset mondott: Szűcs Sára, Simon Gergely, Deme Johanna, Daróczi Angelika és Boros Ramóna.
.
2022. december 18-án hallattuk Kovács Nóri „Betlehemi harangok” című duó koncertjét és az adventi koszorúnkon meggyújtásra került a IV. gyhertya! A negyedik gyertyát Kovács Nóri énekesnő gyújtotta meg.
Az I. Barabási Adventi Koncert előtt Czeglédi Anna és Laczkó Csenge szavalatát, majd Pálné Kocsis Zsuzsanna református lelkipásztor köszöntőjét hallgathatták meg a jelenlévők. Egy régi vágyunk vált valóra 2022. december 18-án, advent 4. vasárnapján.
Köszönjük szépen Kovács Nóri énekesnőnek és gitárkíséretének, Németh Györgynek, hogy a közelgő karácsonyra készülve, a koncert idejére elcsendesedhettünk a világ zajától és gazdagodhattunk egy különleges koncertélménnyel.
A koncert után sor került az adventi koszorú 4. gyertyájának meggyújtására, ahol a Barabási Református Egyházközség énekkarának szolgálatát is hallhattuk.
.
A szorgos résztvevőknek köszönhetően, 2023. január 6-án az adventi koszorú, kevesebb, mint 1 óra alatt elbontásra került. Egyúttal a ledöntött fenyő feldarabolása és elszállítása is megtörtént. Köszönjük a segítséget!
.
(fotók a közösségi oldalunkon tekinthetőek meg)

Ezek is érdekelhetnek

“Farsang 2023”

A farsangi időszak mindig jó okot ad egy kis mókázásra, bálozásra, idén azonban a Művelődési Ház foglaltsága és egyéb helyszín hiánya miatt a Farsangi Maszkabál elmarad, ezért úgy döntöttünk, hogy Köbalina megalkotásával és kihelyezésével szeretnénk az itt élők,...

“Szent Mihály napi tűzgyújtás és parkbál 2022”

2022. szeptember 24-én "Szent Mihály napi tűzgyújtás és parkbál" elnevezéssel tartottunk rendezvényt. Az este a Folkbetyárok néptánc bemutató és táncház műsorával kezdődött. A betyárok profi szinten mutatták be a néptáncot, ami nem csoda, hiszen sikeres és elismert...

“Hagyományok útján – Megyei értéktalálkozó – Barabás 2022”

A "Hagyományok útján - Megyei értéktalálkozó - Barabás" elnevezéssel, 2022. augusztus 14-én megtartott falunapi rendezvényen részt vettünk a főzőversenyen és a műsorok között helyet kapott az elmúlt évi Idősek Napján bemutatott vidám műsorunk. (fotók a közösségi...