“Óévbúcsúztató koccintás és Szilveszter 2019”

2019. december 31-én megtartottuk az Óévbúcsúztató koccintást, mely esemény az előző évi borkoccintó folytatása, de idén nem borral, hanem egy korábbi felajánlásból rendelkezésre álló pezsgővel koccintottunk.
Az elmúlt hetekben, advent vasárnaponként, a közös gyertyagyújtásokkal együtt hangolódhattunk, készülhettünk a karácsonyra. Az adventi program alkalmaira forralt borral, forró teával és különböző süteményekkel készültünk, melyek egytől egyig felajánlások voltak.

Az este folyamán a “Szilveszter 2019” elnevezésű programunkon a résztvevő érdeklődőkkel közösen búcsúztattuk a 2019-es esztendőt és köszöntöttük az új, 2020-as évet.

Ezek is érdekelhetnek

“Barabási Májusfa 2024”

A 2024-es tojásfa közel négy hét várakozás után, április 30-án új díszítést kapott! A tojásfa a tojások leszedése után idén is a helyén maradt és májusfa lett belőle. A fára 140 db szalag és egy pár lufi került felrakásra! A májusfa 05.05-éig volt látható. Köszönjük a...

“Te Szedd” 2024 – önkéntesen a tiszta Magyarországért!

A KÖBA alapító okiratában, a céljaink között szerepel Barabás Község természeti és épített értékeinek megóvása, környezetének védelme. Ennek a célnak eleget téve, a korábbi alkalmakat folytatva regisztráltunk a 2024. évi „Te Szedd” akcióra, a szemétszedésre 2024....