A KÖBA alapító okiratában, a céljaink között szerepel Barabás Község természeti és épített értékeinek megóvása, környezetének védelme. Ennek a célnak eleget téve, az elsők között regisztráltunk a 2019. évi „Te Szedd” akcióra. A 2019. március 23-án megtartott szemétszedésen, az előzetesen lejelentett 10 fő helyett, 35 fő vett részt.
Jó látni azt, hogy az Alapítvány által szervezett események iránt mindig nagy az érdeklődés. A mai önkéntes akció is bizonyítéka annak, hogy az Alapítvány tevékenységét sokan támogatják, és szívesen vesznek részt ezeken az eseményeken, függetlenül attól, hogy milyen jellegű alkalomról van szó.
Köszönet illet minden résztvevőt, hiszen az aktív és hatékony közreműködésükkel, rövid időn belül, több helyszín is megtisztításra került!